Árvay
vándorméhészet

Elvem, hogy aki az általunk termelt mézet egyszer megkóstolja, megelégedett és tartós fogyasztónkká váljon.

Árvay-Nagy méhészet

Bemutatkozás

Árvay Nagy Imre vagyok, Szentendrén élek és 1966 óta méhészkedem.

Abban az időben eredeti szakmámban, gépésztechnikusként, műszaki pályán tevékenykedtem és munkahelyemen egy kollegám ismertette meg velem a méhészkedést. Először csak egy családot vásároltam és próbáltam egyre inkább elsajátítani a fortélyokat. 

A kezdeti sikereken felbuzdulva, a következő évben 10 családdal gyarapítottam kis gazdaságomat. 1982-ben éreztem azt, eljött az ideje annak, hogy a szabadidős hobbyból hivatás váljon, azóta már csak a méhészkedéssel foglalkozom.


Ezzel egy időben, egy komoly felkészültségű, jelentős méhészetet üzemeltető kollégám hatására és segítségével áttértem az úgynevezett konténeres méhészet kialakítására, melynek nagy előnye a mobilitás.


Kétszer negyven méhcsalád befogadására alkalmas speciális teherautót és pótkocsit alakítottunk ki, amivel a virágnyílások alkalmával fel tudjuk keresni a legjobb "méhlegelőket". 2003.-ban elég erősnek éreztem a vállalkozást ahhoz, hogy tovább bővüljünk és egy harmadik konténert alakítottunk ki, ezúttal 52 családnak adva otthont. 


Ezzel az újabb növekedéssel, valamint a hagyományos méhlakásban élő méhekkel együtt, mára mintegy kétszáz szorgos méhcsalád termeli számunkra a folyékony aranyként csorgó mézeket. Legnagyobb mennyiségben a zöldes-sárga, selymes akácmézet, az elefántcsont szín repce és az élénksárga napraforgó krémmézeket, valamint az aromás vegyes virágmézet értékesítjük. 

Elvem, hogy aki az általunk termelt mézet egyszer megkóstolja, megelégedett és tartós fogyasztónkká váljon.

A méhek gazdája

Méhek jelentősége és védelme.
Vándorméhészkedés - Kertbarátok - Kertészeti TV - műsor

Krasznai Korcz János és Zsigmond Gábor húsz év elteltével ismét belevágtak, hogy új albumukon keresztül megmutassák, kik azok a Magyarok, akikre büszkék lehetünk. A portrék között a 30. oldalon a mi vándorméhészetünk szerepel.

A méhek gazdája

MÉZEK

Az ember már az ókor előtt is ismerte és fogyasztotta a mézet. Ezt bizonyítja egy 16 000 éves spanyolországi sziklarajz, amely egy lépes mézet gyűjtögető embert ábrázol. Az Ószövetség is ír a méhek tartásáról, és a méz szüreteléséről. Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok. A bevonuló magyarok eltanulták és folytatták ezt a mesterséget. Ennek első írásos emléke 1370-ből származik, amelyben királyi méhészetet említenek. A méhektől nem csak mézet, hanem a világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember. A mézből mézeskalácsot, mézbort, mézsört készítettek, illetve süteményeket, bort is ízesítenek vele.
KAPHATÓ!



AKÁCMÉZ

Halvány zöldes-sárga színű, teljesen áttetsző, sűrűn folyó állagú, harmonikus ízű
3500Ft/kg
Nyugtató hatású, ajánlott a gyomorsav túltermelés miatti emésztési zavarok gyógyítására. Fertőtlenítő hatása miatt főleg köhögés ellen javasolják. Kisgyermekeknek és idősebbeknek különösen ajánlatos rendszeres fogyasztása. Natúr fogyasztásra, italok ízesítésére kiválóan alkalmas. Kalciumban gazdag mézfajta. Segít a mészhiányos betegeken, ellensúlyozza az izomgyengeséget.
Kiszerelés:
1 kg és 0,5 kg
KAPHATÓ!


REPCE
KRÉMMÉZ

Vajszínű, krémes állagú, különlegesen aromás illatú
2200Ft/kg
Folyékonyan világos színű, de napok alatt hófehér, apró szemcsékké kristályosodik. Krémméz előállítására kiválóan alkalmas, általában a sütőiparban használják fel. A gyakrabban termelt mézek közül ez az egyetlen enyhén lúgos kémhatású fajta, ezért a gyomorsavtúltengés jó ellenszerének számít.



Kiszerelés:
1 kg és 0,5 kg
KAPHATÓ!


NAPRAFORGÓ
KRÉMMÉZ

Élénk nap sárga színű, mint a mézet adó virág, krémes állagú
2200Ft/kg
Színe a flavonoidok mennyiségétől függően az aranysárgától a narancssárgáig terjed. Illatos. A méz ízét az aromaanyagok összetétele és mennyisége határozza meg. Ezek szerves savak, alkoholok észterei, aldehidek és ketonok lehetnek. A mezőföldi napraforgóméz sajátságos ízű, kellemesen aromás; a napraforgó termésének ízéhez hasonlítható. Sütésre is kiválóan alkalmas. A régióra jellemző, igazi hungaricum. Erősítő, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása van.
Kiszerelés:
1 kg és 0,5 kg
KAPHATÓ!


VEGYES
VIRÁGMÉZ

Bronz árnyalatú, állaga, a méhek által belehozott virág fajtájától és mennyiségétől függően sűrűn folyó vagy krémes
2200Ft/kg
A mézet értékes mezei virágokról, gyógynövényekről gyűjtötték a méhek és emiatt tartalmilag kiváló méznek számít. Szakemberek szerint a legértékesebb mézek közé tartozik, mivel a természetgyógyászatban is használt különféle növényekről származó nektár révén a méz hatásterülete is kiszélesedik. Erősíti a szervezet védekező rendszerét. Natúr fogyasztásra és sütemények ízesítésére kiválóan alkalmas. Sok kálium található benne. Szívpanaszok, szívgyengeség esetén hatásos szer lehet.
Kiszerelés:
1 kg és 0,5 kg

Újdonságok, hírek

Hársméz
2500 Ft/kg
Sajnos jelenleg nem kapható!

Állandó kínálatunkban nem szerepel, de szerencsés esetben ezzel a különlegességgel is tudunk szolgálni

Selyemfű méz
3000 Ft/kg

Állandó kínálatunkban nem szerepel, de jelenleg kapható!

Gondoltunk Önökre és rendelésre elkészítjük mézes tornyocskáinkat. Ajándékozzon szeretteinek egészséges finomságot, háromféle mézből.

Ajándékcsomagjaink

Karácsony 2016

Képgaléria

VENDÉGKÖNYV

Vásárlóink véleménye

“A vegyes virágméznek olyan mennyei az íze, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni!”

“Eddig három félét próbáltam, és mindegyik elbűvölő volt. A virágmézben azt szeretem, hogy szinte érzem a rét illatát, a repcében hogy nem folyik le a kenyérről, az akác pedig egy egészségbomba.”

“Először azt hittem, azért olyan sűrű, mert kint felejtettem éjszakára a hideg kocsiban, de a melegben is ugyanolyan maradt.”

“Rendszeres vásárló vagyok, isteniek a mézek és nem utolsó sorban igen jó áron lehet venni.”

“Az akácméz színe, íze, de leginkább a sűrűsége különleges, eddig ilyet sehol sem tapasztaltam. A férjemmel együtt nagy méz fogyasztók vagyunk, én előre "bespájzolok" egy évre! Így nemcsak kiszállítást, de árengedményt is kapok!”

“Minden egészségtudatos vásárlónak ajánlom az Árvay Vándorméhészet termékeit. Eddig több fajtamézüket is kipróbáltunk és egytől egyik ellenállhatatlanok voltak. Rendszeres mézfogyasztók vagyunk (évi 35 kg is elfogy nálunk), így nem mindegy, milyen forrásból szerezzük be a Hungarikummá vált igazi kincsestárat, az akácmézet, amely Nálunk a különlegesen kiváló minősítést kapta, mind biológiai értékében, mind tápértékében, mind az élvezeti értékében-illatában jellegzetes, ízében harmonikus és zamatos, állagában sűrűn folyó és színében világos, átlátszó, tiszta - kuriózum. 

Összefoglalva: nagyon-nagyon örülünk, hogy ilyen jó minőségű magyar mézet ehetünk, tiszta szívből ajánlom Mindenkinek.”

“Én a vegyes virágmézet szeretem mindenbe, talán csak a kávéba teszek repce krémmézet, mert az nem viszi el az ízét.”

“Nem a régi barátságunk mondatja velem, hogy a mézek egyszerűen különlegesen finomak. Már mindet kipróbáltam, és a repce vezet nálam, elsősorban azért mert nem viszi el semmilyen étel ital alapízét.”

Az Ön véleményének helye ...